Öregdiákok

Pázmány Kártya igénylés

Pázmány Kártya igényléséhez kattintson a képre!

Pázmány kártya

Egyetemünk által bevezetett Pázmány Kártyaprogram keretében minden je­len­legi és egykori hallgatónk, valamint ok­ta­tó, nem ok­ta­tó mun­ka­tár­sunk jo­go­sult kártyaigénylésre, mely té­rí­tés­men­te­sen igényel­hető.

A Pázmány Kártyatulajdonosok szá­má­ra le­he­tő­ség nyílik a Pázmány Kártya­partnerek által kínált kedvezmények igénybevételére.

Bővebb információ: Pázmány Kártya

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális alap társfinanszírozásával valósul meg.

Gájer László - Gencsapátitól a Szent István bazilikáig

Admin | 2013. november 12. | HTK | öregdiákok

17 évesen már tudta, hogy pap szeretne lenni, de érdekelte az orvosi pálya is, kánonjogi dolgozatát pedig jogelméletből írta. A barátságos falusi közösséget feladva szerencsét próbált a nagyvárosban. Interjú Gájer László atyával, egyetemünk Kánonjogi Posztgraduális Intézetének öregdiákjával, a Szent István Bazilika káplánjával. A beszélgetés a 2012-es Alumni kiadványban jelent meg.


Gájer László atya egyetemünk Kánonjogi Posztgraduális Intezetének öregdiákja, szentendrei káplán. Tudományról, közösségről,

hétköznapokról, és persze papi hivatásáról beszélgettünk; de minden gondolat végén Isten és Egyházának szolgálata áll.

 

 

Mesélnél papi hivatásodról? Mikor érezted először Isten hívását?

17 éves voltam, mikor végleg eldöntöttem, hogy Istennek szentelem az életemet.

Nagyapám, akit nagyon tisztelek és a példaképemnek tartok, állítólag sokszor mondta a szüleimnek és a család barátainak már kisgyermekkoromban

is, hogy biztos pap lesz belőlem. Látta a viselkedésemen és a szelíd jellememen. Mindig szerettem a templomot és az egyházat. Orvosi egyetemre akartam

menni, de a papi hivatás melletti döntés már jóval a felvételi előtt megszületett bennem.

 

Kis faluból nagy városba. Ezt hogy élted meg?

Egy nyugat-magyarországi faluban, Gencsapátiban nőttem fel, amely közvetlenül Szombathely mellett található. Mégis az ország szívében végzem a papi szolgálatomat. Ez a saját döntésem volt. Életemben egyszer lehet, hogy kivettem Isten kezéből a gyeplőt, ugyanis a városi életet magam

választottam. A papi hivatásra való készület során volt alkalmam mélyebben megismerni a saját személyiségemet. Ekkor láttam, hogy nem vagyok elég kemény ahhoz, hogy elviseljem egy falu magányát és az ottani

kihívásokat. Vívódó, töprengő alkat vagyok, ezt talán édesapámtól örököltem. Úgy érzem, hogy bármihez fogok, az alapos átgondolást igényel, és nem tudok megelégedni azzal, hogy félmegoldásokat választok, vagy félmunkát végzek. Hosszú vívódások és töprengések előzték meg azt a döntésemet is, amelyben kértem a felvételemet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe.

Döntésem célja a lelki béke megtalálása és a mind hatékonyabb, lehetőségeimnek és képességeimnek megfelelő munka végzése volt. Mind a Kolosy téren, első szolgálati helyemen, mind pedig a jelenlegi helyemen, Szentendrén teljesen otthon érzem magam és úgy találom, hogy ebben a közegben a legjobban tudok működni Isten szőlőjében. Ez a döntésem tehát gyümölcsöző volt: a nagyváros nekem kihívás és öröm.

 

Gyakran beszélnek rólad ugy, mint „a pap, aki a világban el”. Hogyan érted el ezt a kitüntető cimet?

Hm… Ezt még nem hallottam. A lelkiségem biztosan magában foglalja a mindennapi munka megszentelését. Nem vagyok szerzetes: nem szentelem az életemet – elrejtve a világ elől – pusztán az imádságnak, hanem

igyekszem jelen lenni a társadalomban. Szeretném ismerni a társadalmat mozgató erőket és eszméket, így a teológia mellett mindig törekedtem megismerni a filozófiát, a közgazdaságtant vagy a jogot is. Úgy tartom, hogy az életszentségünk a világban van: a mindennapokban, az utcán, az emberek

gondolataiban és érzéseiben. Ami a társadalmat foglalkoztatja, az engem is foglalkoztat. Legyen szó akár euró-válságról vagy akár kortárs művészetről stb. A világban való létünk nem jelenti a világ bűnéhez való hasonulást, hanem annak belülről való felemelését. A világban hatni kell és ahhoz, hogy általunk az evangélium hatni tudjon, jelen kell lennünk a világban.

 

Tudományos pályát választottál a papi hivatásod mellé. Ez a plébaniai munka mellett,vagy után van? Hogyan gondolsz erre?

A tudományos munka számomra szintén alkati kérdés. Kiskorom óta szeretek elrejtőzni egy könyvvel. Ezzel ellent is mondtam az előbbi kérdésre adott válaszomnak. Ebben az ellentmondásban benne van az életem

feszültsége is. Szeretek társadalmi életet élni, ugyanakkor nagy a csend-igényem is. Szeretek elbújni egy könyvvel, egy írással, és nem tudok megnyugodni, amíg egy-egy kérdést alaposan végig nem gondoltam. Ez az érdeklődés inspirált az idegen nyelvek tanulására is: azokkal ugyanis kiszélesedik a megszerezhető

ismeretek köre és az ember mélyebben tudja meglátni az összefüggéseket.

A szentendrei plébánián számtalan nagyon értékes és érdekes emberrel találkozhatok. Van lehetőség igényes, hasznos és elmélyült közösségi életet élni. A kezdeményezéseink eredményesek és a plébánia megbecsült és elismert szereplője Szentendre város életének. Ennek magam is részese lettem és tevékeny részese is szeretnék maradni. Csak egy példa: meghirdettünk egy rajzpályázatot a városban gyerekek számára, „a mi családunk” címmel a család évében. Bárki pályázhatott, aki a megadott korcsoportok egyikébe belefért és a családját egy A/4-es lapra lerajzolta. Több mint 300 rajz érkezett be. Azt hiszem, ez nagy eredmény. Az eredmény ugyan nem mérhető mindig számokban, de a számok lehetnek jelei az eredményes munkának. Ilyen élet mellett azonban a tudományra fordított időt nehéz megtalálni. Egy-egy ritka,

csendes délután és az esték maradnak. Jelenleg a teológiai doktori munkámat készítem és ebben a tanévben szeretném megvédeni.

A munka lelkesít, érdekel, sokszor lefekvés előtt is a témát olvasom még, nem

valamilyen szórakoztató irodalmat. Mivel a szellemi munka az életem részévé vált, azért folyamatosan tudok haladni vele. Igyekszem úgy témákat választani, hogy azokkal az egyház érdekét is szolgáljam.

 

Miért pont kánonjog? Mik a terveid?

A kánonjog egy kitérő az életemben. Én biblikus akartam lenni, de az ókori nyelvek nem mentek fényesen. Ekkor letettem erről a vágyamról, mert tudtam, hogy egy közepes ógörög és héber tudással nem lehetek jó

szakember. Ezért a másik érdeklődésemet, a filozófiát erősítettem meg. Másodéves kispap korom óta Rokay professzor úr filozófia szemináriumaira jártam a Hittudományi Karra. Ott öt év alatt diplomát szereztem és a hatodik évben a licenciát kellett volna megírnom és megvédenem. De azt addigra már megírtam Bonnban, így volt egy majdnem üres évem, amiben csak a teológiai licencia védésére kellett volna felkészülnöm. Ekkor döntöttem úgy, hogy az időm még megengedi, hogy beiratkozzak a Kánonjogi Posztgraduális Intézetbe. A kánonjogot nagyon megszerettem. Kápláni évek alatt kellett befejeznem a licencia ciklust, ami elég nehéz volt, de megérte. Külön élmény volt

Szabó Péter professzor úr kezei alatt dolgozni, aki megtanított egy alapos tudományos módszertanra is. Igényessége miatt értettem meg, hogy nem adhatok ki a kezemből középszerű írásbeli munkákat. A kánonjogi dolgozatomat jogelméleti témából: a szent hatalom eredetéről írtam, ami mutatja azt

is, hogy elméleti kérdések jobban foglalkoztatnak a gyakorlati problémáknál.

Jelenleg éppen a teológiai doktorit írom, szintén Rokay Zoltán professzor úr tanszékén. Ez a munka közelebb áll hozzám, de érezhetően

hatással vannak rám az egyházjogi ismeretek. Az irodalom, a szókincs, a megközelítési mód: mind-mind hordoznak magukban valamit a kánonjogi tanulmányokból. Szóval a megszerzett ismereteim hatnak bennem egymásra.

Remélem, hogy egyszer egyházjogból is le tudok majd doktorálni.

 

A beszélgetés a 2012-es Alumni Kiadványban jelent meg.