A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális alap társfinanszírozásával valósul meg.

Pázmányos Alapító Atyák és Anyák

PPKE BTK | 2012. március 28. | BTK | öregdiákok

Ez az alumni csoport Földvári Oláh Csaba szervezésében jött létre 2011-ben. Célja, hogy azokat az ős-pázmányos bölcsészeket fogja össze, akik még a Ménesi út 27-ben kezdték meg tanulmányaikat.

A csoport 2011 április első napján tartotta alakuló összejövetelét Budapesten a Szlovák Sörözőben, ahol körülbelül 200 olyan volt hallgató jelent meg, akik joggal nevezhetik magukat "alapítóknak" hiszen egyetemünk újraalapításánál jelen voltak. A facebookon szerveződő  társaság, még megalakulásának évében, decemberben egy újabb nagy létszámú találkozót szervezett a Picasso Point szórakozóhelyen. nevükhöz fűződik a Pázmányos Emlékregiszter oldal megalapítása és tartalmának fejlesztése is.