A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális alap társfinanszírozásával valósul meg.

germanisztika öregdiák találkozó

Admin | 2013. november 8. | BTK | öregdiákok

20 éves lett a Germanisztika Tanszék. Nézd meg a képeket és a beszámolót!

A PPKE BTK Német Tanszéke 2013-ban ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Ez alkalomból október 19-én a tanszék öregdiák találkozót szervezett a budapesti Sophianumban, amelyre a mai oktatók mellett sok egykori kolléga és hallgató jött el.

A rövid köszöntők után Prof. emer. Dr. Vizkelety András, a tanszék alapítója idézte fel az egyetem és a tanszék alapításának körülményeit, és szólt a Ménesi úti kezdetekről.

Ezt követően Weinwurm Bence, a legelső német szakos hallgatók egyike mesélt egykori egyetemista élményeiről.

Reviczky-Balogh Ágnes levetített egy régi kisfilmet, amelyet eichstätti egyetemisták készítettek Budapestről és a campusról.

Soproni Zsuzsa és Grund Lajos a tanszéki újság, az „Insel” történetét elevenítette fel. Utána kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség, meg lehetett tekinteni az „emlékek asztalát”, ahol régi fényképek és egyéb, az elmúlt 20 évet idéző emlékek voltak láthatók.

 

 

 

 

 

Köszönjük a képeket és a beszámolót Lőkös Péter tanár úrnak.